Balázs

Tulajdonos, Barsita

18 éve vendéglátásban, 8 éve baristaként dolgozom, ebből már 4. éve saját vállalkozásunk vendégei számára készítek kávét, minden nap, és imádom! Kávé iránti szeretetem Írországban bontakozott ki, de az Apricot coffeeban teljesedett ki!

Szofi

Barista

A munkám a hobbim is, örömömet lelem minden egyes csésze kavéban, amit elkészítek. Az Apricot Coffee az a hely, ahol a legjobb körülmények között foglalkozhatok azzal, amit szeretek, és mindezalatt másoknak is örömet szerezhetek.

Brigi

Tulajdonos, Marketing és HR

Férjemmel együtt kezdtünk bele vállalkozásunkba és habár én keveset állok a pult mögött, a legtöbb törzsvendégünket névről is ismerem ❤️ És mindig igyekszem újdonságokkal színesíteni a kávézót!

Flóra

Pultos, felszolgáló

Én is az Apricot csapatát színesítem már pár éve, elsősorban még egyetemista vagyok a Pázmány Egyetem pszichológia szakán, de amikor tudok, besegítek a kávézóban, mert fontos számomra, hogy egy finom kávé, és egy mosoly után szebb legyen a reggele mindenkinek! 🙂

Laci

Head Barista

2013 óta segítem az embereket, hogy egy tökéletes csésze kávé mellett ötletek születhessenek, üzletek köttetnek, barátságok, szerelmek szövődjenek. Mert a kávé olyan mint a szerelem: minél nagyobb odaadással készíted, annál finomabb.

Petra

Barista

Számomra egy kávézó egy oázis a nagyvárosok sivatagában. Azért szeretek itt dolgozni, mert így minden betévedőnek tudok egy fél mosolyt egy szép pillanatot okozni. 🙂

Application

erősségeink

Ha hozzánk betérsz, igyekszünk nem csak egy finoman elkészített kávét adni, hanem pár kedves szót, amitől máris szebb lesz mindenki napja.

Kérj tanácsot kávékésztéssel kapcsolatban, szívesen adunk tippeket, osztunk meg Veletek praktikákat otthoni kávékészítési alternatívákkal kapcsolatban, melyeket akár webshopunkban is megtalálsz!

Latte art 0
Brewing experience 0
Customer service 0